2014. február 20., csütörtök

Kürtőskalács olajban sütve



Hozzávalók:
 
1 kg liszt
4 tojássárgája
6 evőkanál porcukor
3 dkg élesztő
Só 10 g,
Fél l tej
60 g olvasztott vaj
1 citrom reszelt héja.

Olaj a sütéshez

Sütőfák, amire rácsavarjuk a tésztát.

Az élesztőt 1 kanál porcukorral és kevés langyos tejjel felfuttatjuk. 
Hozzáadjuk az előzőleg meleg helyen tartott liszthez, a többi hozzávalóval jól kidolgozzuk, míg hólyagozni kezd. A tetejét bekenjük olajjal és meleg helyen kelni hagyjuk.
 
Amikor megkelt, kisujjnyi vastagságúra sodorjuk. Az első rend sütésnél a sütőfákat beleforgatjuk forró olajba, hogy ne ragadjon rá a tészta. Rácsavarjuk a fákra, és nem túl forró olajban, folyamatosan forgatva, szép rózsaszínűre sütjük.
Kihűlés után vaníliás porcukorba forgatjuk.

Ha nincsen ehhez sütőformánk, lehet seprűnyélből vágni, és lábosban bő olajban kisütni, akkor úgy sütjük mint a fánkot, egyszer egyik felét, majd átfordítjuk a másik felére.

Ha kisebbekre sütjük ünnepélyesebbé tehetjük ha megtöltjük tejszínhabbal.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók